Szemen köpött ünnep - Orbán Viktor elhatárolódott 1956-tól

Negyedmillió, (más források és tudósítóink szerint 50 ezer) birka ázott az esőben (bár egyre megy, egymillió birka is annyit ér, mint egy) ma délután az Astoriánál, és sötét egyetértésben csámcsogták a főbirka, Orbán Viktor fennköltnek szánt, de inkább tökéletesen üres szavait a békéről, erőszakmentességről, és még néhány olyan teljesen semmitmondó témáról, amely bizonyára alapjaiban rengette meg a második ciklusában tomboló, lopó, nemzetrontó, népirtó és országromboló, magát kormánynak nevező szélsőséges csoportosulást. Gyurcsány Ferenc, a Mátra géniusza bizonyára beleremegett a 10000 Wattra felerősített Viktor-beszédbe, és most a Parlament egyik eldugott kazamatájában várja, hogy lecsapjon rá az istenadta nép pörölye.

De valóban így van? Persze, hogy mindez távolról sem igaz. A nagy igazság az, hogy Gyurcsány Ferenc, átvitt és gyakorlati értelemben egyaránt hermetikusan elzárva az istenadta néptől az '56-osok terén mosolyogva koszorúzott, és oda sem bagózott annak a néhány elkeseredett hazafinak, akik megemelt hangerővel követelték mielőbbi távozását. Aztán eljött a délután, és a Fidesz törzsszavazói, a polgári keménymag, Orbán Viktor jobb-közép lelátójának közönsége ismét összegyűlt, hogy meghallgassa vezérük újabb, módfelett lelkesítő, higgadt, politikailag rendkívül korrekt beszédét.

Orbán egyre inkább kiüresedik, ismétli önmagát, közhelyekkel dobálózik és életlen kritikai észrevételekkel próbál a kormány ellen hangolni. Pontosan úgy, ahogyan az egy megélhetési politikustól elvárható. Persze szigorúan erőszakmentesen. Elutasítja az erőszakot, elhatárolódik tőle egy olyan megemlékezésen, amelynek múltbéli apropója minden volt, csak – nagyon helyesen - nem erőszakmentes. 1956-ban a magyar emberek nem gyertyákat gyújtogattak, hanem ÁVO-s hazaárulókat és vörös csillagos megszállók tankjait. 1956-ban nem vak prédikációk hangzottak el, hanem fegyverek kerepeltek, hogy lyukakat üssenek az önkényuralom mellvértjén, hogy kiharcolják maguknak az olyannyira áhított szabadságot. Erre fel 2007. október 23-án, egy szomorú, esős délutánon Orbán Viktor elutasítja az erőszakot, és arra buzdít, hogy népszavazzunk, legyünk türelmesek, mert úgymond, eljön még a mi időnk (Viktor-Viktor úgy tesz, mintha demokrácia lenne, ahol jogi eszközökkel távozásra kényszeríthető a kormány. Hát nem kényszeríthető. A zsidó elnök, Peresz pedig bejelenti, hogy Magyarországot felvásárolták. Ez lenne a demokrácia? Hallott egyébként valaki arról, hogy a Fidesz tiltakozott volna a briganti izraeli politikus szavai ellen. - a szerk.). Mármint az övéké, a Fidesz és KDNP képviselőké, akiknek perpillanat igen nagy esélyük van arra, hogy stafétabotszerűen megkaparinthatják a hatalmat, és a rossz rendőr után eljátszhatják velünk, a jónéppel, a jó rendőrt.

2007. október 23-án a Fidesz elutasítja az erőszakot, holott a helyzet sajnos igen elkeserítő. Lássuk csak. Adott egy kormány, amely hazugságokkal, közérdekű adatok eltitkolásával, egy velejéig igaztalan kampány segítségével kerültek ismét hatalomra, majd ezt követően íziben megkezdték a módszeres népnyúzást, és a határon túli tőkéscsoportok teljes kiszolgálását. Mindezek mellett kapargatják a saját gesztenyéjüket is: Közpénzeket, európai uniós támogatásokat egészen egyszerűen ellopnak, privát kezekbe, bankszámlákra játszanak át, és mindennek tetejébe a magyar rendőrséget új államvédelmi hatóságként felhasználva félemlítik meg a lakosságot. Eddig csak gazdasági diktatúra tombolt ebben az országban a rendszerváltás óta. Azonban az utóbbi időben egyre inkább kirajzolódik egy alig leplezett, érdekes módon, a nemzetközi színtéren még szalonképesnek számító diktatúra rémképe is.

Ez a diktatórikus hatalom a demokrácia vívmányait rafináltan kicselezve fosztja meg állampolgárait az önrendelkezéstől, sőt, még attól a joguktól is, hogy hangot adjanak elégedetlenségüknek. Mert különben jön a csihi-puhi.. Demokráciának mondható egy rendszer, amelyben a népi felhatalmazást semmibe vevő, sőt, azt megcsúfoló kormány a hatalmon maradhat? Demokráciának nevezhető egy rendszer, amely a tiltakozó megmozdulásokra válaszul beveti a rohamrendőrséget és gumilövedékekkel, könnygázgránátokkal, mérhetetlen brutalitással állítja helyre az általa újradefiniált és csak számára kívánatos Rendet? Demokráciának nevezhető egy olyan rendszer, amely marginális kérdésnek sem tekinti a népképviseletet, és helyette elsődleges céljának az ország kifosztását, az állami vagyon idegen kezekbe adását, a legvadabb kapitalizmus, a kizsákmányoló nemzetközi tőke kiszolgálását tartja a legfontosabb feladatának?  … (Tartalmi kihagyás Babilon5 által.)

A válasz minden esetben ugyanaz: Nem, ez a rendszer nem nevezhető demokráciának. Magyarországon ma csak papíron van demokrácia, valahogy úgy működik ez, mint anno a Magyar Népköztársaság idején. Azzal a különbséggel, hogy ma azt mond bárki, amit csak akar, de aztán viselje is az esetleges következményeket. Munkahelyről kirúgatás, összeveretés, a közéletben lehetetlenné tétel, megfenyegetés, terrorizálás. Ebben az országban a demokrácia névleges, a gazdasági-politikai diktatúra viszont egyre inkább bevett gyakorlat. Akár a Rákosi- és Kádár-rendszerek idején, vagyis mint például 1956-ban.

Most térjünk is vissza azonmód Orbán Viktor beszédéhez, amelyben egyértelműen elhatárolja magát az erőszaktól. Teszi ezt az imént vázolt diktatórikus hatalom időszakában, egy olyan korszakban, amely körvonalaiban egyre inkább emlékeztet a pártállami időkre, és azon belül arra az időszakra, amely 1956 környékén is boldogította ezt a népet.

Nos, ha pedig hasonló a helyzet, az éles logika azt mondatná, hogy ez esetben hasonló megoldásokkal kellene élnünk. Vagyis: egy önkényszerűen uralkodó, elnyomó rendszert, amely saját jószántából semmiképpen nem takarodik el a búsba, és tovább folytatja rémesen kártékony, a jövőt és az országot felzabáló ténykedését, márpedig erőszakos úton kell megdönteni.

Erőszakmentesség? Népszavazósdi, több felvonásos magyarosan tétlen keringők a tétlenség jegyében? Ugyan már! Maga a rendszer gyakorol erőszakot az országon, így az lenne a természetes, hogy ennek az erőszaknak a szenvedő áldozatai, vagyis az állampolgárok az egyetlen lehetséges, és eredményes módon védekeznének, vagyis erőszakkal. Orbán Viktor 56-os ünnepi beszédében elhatárolódik a regnáló rezsim elleni erőszakos cselekményektől, tehát állíthatjuk, hogy Orbán Viktor ugyanezzel a lendülettel elhatárolódik az 1956-os forradalomtól is, hiszen az is erőszakban fogant, és az is egy elnyomó rendszer ellen irányult.

A Fidesz mai retorikája számító, és összekacsintó jellegű. Számító, mert saját politikai megerősödése érdekében nyugalomra inti a tömegeket, lehűti a forrongó indulatokat, hogy aztán a legközelebbi választásokon kinyissanak egy szelepet, ahol a felgyülemlett gőz sok-sok, a párt neve mellé firkált x betűben manifesztálódjon. Összekacsintó, mert ezzel azt üzeni az elnyomó hatalomnak, hogy nem kell félnetek, nem lesz itt semmi nagyobb gond, nemzeti felkelés, forradalom, revolúció, nem fog titeket elsöpörni a nép, mert mi megnyugtatjuk őket, és ti teljes háborítatlanságban tölthetitek ki időtöket, rablással, kiárusítással, népelnyomással. De ne feledjétek: aztán váltunk, mi jövünk, mi leszünk a jó rendőrök, eresztünk a pórázon, de különösebben semmin sem fogunk változtatni, mert nekünk is úgy a jó, ahogy most nektek.

Erről szól az egész. Váltóhatalomról. Egyszer mi, egyszer ti. És elítéljük az erőszakot. Ha kell, elítéljük ezen keresztül '56-ot is… Legalábbis odarondítunk az akkori forradalom és szabadságharc emlékének.

A mostani hatalom és a Fidesz érdekei megegyeznek: Egy kómába taszított nép, amely néha hőzöng ugyan, de a mindenkori hatalomra nem veszélyes. Egy manipulálható ország, amellyel mind a megválasztott hatalom, mind az általa beköltöztetendő külföldi rablótőke azt tehet, amit csak akar.

Dobjuk el az illúzióinkat. A Fidesz nem ellenzéki párt, sokkal inkább egy konkurens banda, amely alig várja, hogy szép, rendezett, alkotmányos körülmények között rátegye a kezét a prédára. Ránk.

1956 méltó megünneplésére ma ugyanúgy nincs mód, ahogyan nem volt mód 1976-ban, és 1986-ban sem. Az elnyomás közepette nem tudunk boldogan, felszabadultan és szabadon ünnepelni, azon okoknál fogva, ahogyan ez lehetetlen volt 1976-ban, vagy 1986-ban. Az elnyomó rezsim létezése miatt. Így már csak egyetlen lehetséges, ésszerű választásunk maradhat: Nem hallgatni Orbán Viktorra, hanem végre felfogva a valódi helyzetet, azon lenni, hogy mielőbb megszabaduljunk az elnyomó hatalomtól, illetve a kollaboráns, a valódi népképviselettel mit sem foglalkozó, saját érdekeivel annál inkább törődő ellenzéktől, és ezt követően azon lenni, hogy végre megvalósuljon 1989 sajnálatos módon igen naivnak bizonyult álma, a valódi népképviselet.

Igen, ha kell – és úgy néz ki, hogy kell -, akár nagyon erőszakos módszerekkel!

(Eredetileg megjelent a Kuruc infón)
padavan