A tanulás elleni hadjárat

Bizony kedves olvasó, immár erről kell beszélnünk. Egyáltalán nem új keletű. Már legalább 10 éve tart, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Kezdődött az oktatásba való újdonsült állami beleszólással. Gondolom, nem szorul magyarázatra az elvileges rendszerváltás előtt milyenek voltak a körülmények. Ebből épphogy kezdett kilábalni az oktatás, ám jött az újabb hullám.

Újra kezdték megmondani, mit kell tanítani az iskolákban és miket tilos. Ennek legfőbb kifejezője, mely nagy nyilvánosságot kapott a NAT (Nemzeti Alap Tanterv). Azóta is folyik mindez, csak épp nem kap akkora nyilvánosságot, mi több manapság az intézményeknek és főleg tanároknak szinte nincs beleszólása mit tanítsanak, s azt miképpen. Még az is meg van szabva központilag, mely verseket kell megtanultatni a diákokkal, s melyek azok, amikkel egyáltalán tilos foglalkozni. Tehát a központi irányítás a gyakorlatban jól működik, elvégre, ha már az iskolákban lehetőség van minden, a hatalom által nem kívánt dolog cenzúrázására és átírására, akkor a manipuláció egyik alaplépcsője már megvan.

Évek óta folyik a diákönkormányzatok ellehetetlenítése is. Jogkörük egyre inkább leépül. Ez az országos és helyi vezetésre különösen igaz. Ennek egy szélsőséges megnyilvánulása a tüntetések kapcsán történő eljárás. Ugyanis, ha olyat szeretnének szervezni, akkor különböző fenyegetések érkeznek a vezetőkhöz, melyeket be is vált a hatalom. Ugyan ennek kapcsán leváltás ritka, de pár bukás után úgymond „jobb belátásra” bírhatók a vezetők, tagok.

Nevezetes a tankönyvkiadók liberalizálása, mely által a tankönyvek minősége egyre inkább kritikán aluli. Tanulni belőlük érdemben alig lehet, nem is beszélve a sok értelmetlen színes ábráról, melyek ugyan egy általános iskola alsó tagozatában még épphogy megállják a helyüket, de egy középiskolásoknak készült könyvben már aligha. N meg természetesen az ár, mely egyre emelkedő tendenciát mutat, a semmiért, elvégre a minőség csak romlik. Pontosabban nem a semmiért, mert a szülők még fizetnek is azért, hogy gyermekeiket a tankönyveken keresztül manipulálják…

Ám manapság ezeket is sikerült túlteljesítenie az aktuális kormánynak. A felsőoktatás fizetőssé tétele, mely visszatartja még a középosztályt is a felsőfokú végzettségtől, nemhogy a még náluk is kevésbé vagyonos, ám tehetséges és jó eszű diákokat. Ezzel jó úton haladnak a hatalmon lévők az általuk kívánt kasztrendszer kialakításában. Mert ugyanis ez a rendszer azt szorgalmazza, csak az jusson magas végzettséghez, aki már egyébként is vagyonos, s szerezzen, ezáltal jól fizető munkahelyeket, ami által tovább nőhet vagyona. Mindenki más pedig legyen a kis pénzű, alárendelt cégrabszolga. Más célja nem lehet. Nem kell azt hinnünk balga módon, hogy pusztán valami elképesztő hozzá nem értés az ok. Ugyanis a hatalmon lévők, bár sok mindenhez valóban nem értenek, de abban élen járnak, hogy elérjék mindazt, amiből hasznot húzhatnak.

A kasztrendszerhez hozzájárul, úgy hiszem a szakmunkás iskolák fejlesztése, pontosabban diákokkal történő telezsúfolása. A hívogató, tanulmányi eredménytől függetlenné tett ösztöndíj, a tanulás szükségtelensége sokakat hívogat. Főleg az első az, amiért sokak, kik nem rendelkeznek magas jövedelemmel, beadják oda csemetéiket. Ugyanis így megoldott a gyerek zsebpénze, sok a kedvezmény az iskoláztatáshoz, mi több, egy szakmát tanuló ifjú dolgozhat is az iskola mellett, amit egy gimnazista már nem tehet meg egykönnyen. Ez a látszólagos lehetőségnyújtás sokakat terel olyan útra, melyről nehézkes letérni és korai rokkantságot von maga után. Azt hiszem ezzel a kis elmélkedéssel szintén csak a kasztrendszernél lyukadtam ki.

A középiskolák sem mentesek a gazdagoknak nyújtott kedvezményektől. Arról természetesen mindenki hallott már, hogy meg lehet venni a jobb jegyeket. Arról már talán kevesebben, hogy akad több olyan híres középiskola is az országban, mely elméletileg ugyan nem alapítványi, ám, ha valaki elmulasztja a nagy összegű befizetéseket az iskola részére (aminek céljából rendszeresen küldik a csekkeket), akkor gyermeke gyorsan megbukhat igen sok tantárgyból, s közlik vele, a következő évben is ez vár rá. Amit ebben a bekezdésben leírtam az Szegeden történt meg, az egyik „elit” középiskolában.

Meg kell említeni bizonyos csoportok vérlázító előnyét is. Pusztán azért, mert valaki barnább bőrszínű, már nem is kell teljesítenie, ahhoz, hogy felvegyék neves intézményekbe. Nem jelent különösebben terhet sem számukra egy iskola a nagy összegű támogatások és széles körű kedvezmények miatt. Mindezzel párhuzamosan, akár egy sokkal jobb képességű, nem barna bőrszínű személy vért izzad, hogy sikerüljön elérnie valamit, s talán még az sem elegendő. Igazság persze sehol. Ez a rasszista rendszer, mely az utolsó bőrt is le kívánja húzni a tisztességes magyar emberekről, mérföldnyi kedvezményeket biztosít mindenkinek, akinek kicsit barnább a bőre, vagy kampósabb az orra.

A másik, nagy port kavart intézkedés a diákok utazási kedvezményének részleges eltörlésének tervezete. Ebből is látszik, hogy az állam erősen pénzszűkében van, s szokásához híven azoktól próbál még többet elvenni, akik kellően kiszolgáltatottak ehhez. A diákok ugyanis pártfogás nélkül nem számíthatnak sikerre érdekeik érvényesítésében. Ugyanis az iskolák nem állnak mellettük, akárcsak a diákönkormányzatok, melyek tagjai önmagukat féltve nem mernek kellő erélyességgel fellépni, s így nem érhetnek célt.

Kik maradnak akkor a diákok mellett? Bizony, a „huligánoknak” titulált tömegek, akik ez ellen a korrupt és csupán saját érdekét védő rendszer ellen próbálnak fellépni.

Bár talán lassacskán dacára a vezetésnek a tanárok is kezdenek észbe kapni, hogy lám, őket is rabszolgává próbálják alázni. Ez különösen az általános és középiskolai tanítókra igaz. A kötelezően tartandó óraszám emelése, a kötelező ügyeletek ideje, a pótlékok csökkentése együttesen kivívta köreikben az ellenszenvet. Egyszer, ha eljön a korszak, mikor leomlanak a gátak, s tanárok-diákok közösen lépnek fel a hatalom ellen, akkor talán sikerül célt érni.

Szólnunk kell még a teljes körű ellenőrzésről is. Talán még a felsőoktatásban részt vevő diákok sem tudják, mennyire szigorúan próbálják ellenőrizni őket. Ez pedig az évek teltével egyre inkább erősödik. Az internetezésnél, a megfelelő helyre behelyezett diákigazolvány segítségével rögzítésre kerülhet, az illető mely helyeken böngészett. Lehetőség van a fénymásolások nyilvántartására, akárcsak érkezési é távozási időpontok rögzítésére. Egyes, főleg újabb építésű helyeken mozgásérzékelők és kamerák várhatják a bámészkodókat, s rögzíthetik tevékenységüket. Természetesen a könyvtári kölcsönzések sem titkosak a megfelelő személyek számára.

A közbiztonság sok iskolában csapnivaló. Kijelölnek egyenesen olyan gyűjtőhelyeket, ahová a finoman szólva problémásabb diákokat küldik. (Általában azok az iskolák, ahová minden jelentkezőt kötelező felvenni.) Egyfajta gettósítás ez, de nem bőrszín, vagy bármi hasonló alapján, hanem kizárólag bűnözés és brutalitás tekintetében. A rendtartást leginkább meg sem kísérlik, amihez bizonyára hozzájárul az is, hogy az oktatóknak a fegyelmezési (és szinte minden más) jogkörük leépült a rendszerváltás óta. Nemhogy vesszőzés, körmös, hanem még hangos szó sem nagyon eshet. Ilyen körülmények között nem kell csodálkozni a laza fegyelmen. A mai állapotok leírására hatásos példa egy szegedi általános iskola (igazából kettő, de a tartalmi keretek miatt csak az egyiket ismertetem):

Mielőtt valaki azt hinné, hogy ilyen nem létezhet, főleg nem egy általános iskolában, azt a személyt ki kell ábrándítanom, mert ez csakugyan azt írja le. Az iskola nevét nem közlöm, már csak azért sem, mert az összevonások után már nem is tudom azt. Olyan 5 évvel ezelőtt töltöttem ott egy hosszabb napot, de amit addig láttam és halottam, az legalábbis átalakította elképzeléseimet az oktatásról és bizonyos amerikai filmekben látható problémás iskolák bemutatásának valóságtartalmáról.

Minden megtalálható volt ott, amit az ember egy bűntanyára képzelne, sőt egyes kevesebb képzelőerővel rendelkező személyekét meg is haladta. Megvoltak a csoportosulások, olyan 5-20 fős bandák, akik együtt jártak, már csak azért is, hogy a többiektől védve legyenek. Általában egy idősebb (értsd: többször bukott) diák volt a vezető. Szinte mindenki tartott magánál valami fegyvert, vagy annak használható tárgyat, hol egy rugóskést, pillangókést, fémbotot, de előfordult ritkán vipera, vagy boxer is. A vágófegyverek úgy tűnik inkább csak fenyegetési célzattal voltak jelen, mert nem halottam halálesetről. Órák közti szünetekben (már amikor bementek) rendszeresen előfordult egy-egy „füvezés”, vagy ragasztózás. A felsőbb évesek többsége e mellett persze még dohányzott. Aztán ott voltak a lányok. Kissé néhányuk túlbecsülte a korát, ugyanis akadt több, aki közülük kínálgatta magát. Vagy olykor nem is ő, hanem valaki más őt. Mint megtudtam, többen a zsebpénzük leadására voltak kényszerítve, ha máshogy nem, akkor vascsővel. (Azt hiszem ez kimeríti a védelmi pénz szedésének „definícióját.) Ilyet ugyan nem láttam, csak amolyan hetvenkedésként halottam, de abban a környezetben nem kételkedek túlságosan valóságtartalmában. Kisebb verekedésből akadt több. Folyt eközben mindenféle cikknek a kínálása, a mobiloktól, discmen-en keresztül mindené, s kissé az volt az érzésem, nem egyenesen a boltokból származnak…

Mindez egy általános iskola volt olyan 5 évvel ezelőtt, azóta összevonták legalább egy másikkal, s manapság nem tudom mi a helyzet a tájékán. Hírét igazából sem előtte, sem aztán nem hallottam, holott ezek alapján elég hírhedtnek kellett volna lennie.

Ellenben annál többet lehetett hallani, egy bizonyos szakmunkásképzőről, szintén szegeden, amelynek kellően rettegett híre volt. Persze ott is történt pár érdekes eset, nevezetes, mikor valakit „véletlenül” kiejtettek az ablakon, miközben fejjel lefelé lógott. Ám a bandák nagyrészt hiányoztak, inkább egy-két szteroidos „fenegyerek” járt együtt. A verekedések gyakoriak voltak, főleg a kollégisták körében. Viszont inkább az egy-egy elleniek, kivéve természetesen a „testvírek” összefogását. Persze nő ott sem maradt szűzen, vagy azért mert boldog-boldogtalannak kínálgatta magát, vagy, mert megerőszakolták. Halottam egy esetről, mikor a tanárt rakta fel egy nagydarab „tanuló” az asztalra, s a kését elővéve szépen megkérte pár ötös beírására. Összességében azonban hírhedtsége dacára talán még sem volt olyan veszélyes hely, mint a fentebb ismertetett általános iskola, bár talán csak azért, mert az ember jobban megdöbben, ha fiatalabbak csinálják ugyanazokat a dolgokat.

A „kedves” kormányok persze ne úgy tűnik, mintha törődtek volna ilyen „apróságokkal”, mikor döntöttek a tanárok fegyelmezési eszközeinek megszüntetéséről, a tanulókat megillető szabadságjogokról és az iskolák összevonásáról. Mert ugyan városi szinten akadtak próbálkozások az áldatlan állapotok felszámolása terén, de dacára annak, hogy a rendőrautók bizonyos iskoláknál rendszeres látogatónak számítottak, s azt hiszem, számítanak manapság is több helyen, azzal aligha lehet felszámolni mindezt a liberális anarchiát.

Voltak persze más esetek is, de még több ismertetése végképp túlfeszítené a cikk kereteit. Elég, ha annyit mondunk, hogy tanárok és diákok sok esetben egyáltalán nincsenek biztonságban bizonyos intézményeken belül és ez az a világ, amely felé egyre inkább haladunk, mikor már egy másik városban pl. egy református gimnázium a vezető a droghasználó diákok terén…

Míg azok a dolgok, melyekről a közbiztonság előtt szóltam, nagyrészt megoldhatóak megfelelő gazdasági intézkedésekkel és egy olyan kormány segítségével, mely tiszteletben tartja az alkotmány tanuláshoz való (alanyi) jogról szóló részét és felelősnek érzi magát állampolgáraiért, addig a közbiztonság kapcsán csak a liberalizmus teljes eltörlése lehet az orvosság. Olyan, a mai liberális világban nem dívó intézkedéseket kellene (vissza)hozni, mint a tanárok fegyelmezési eszközei, és az iskolaőrség (gumibottal, vagy egyéb hasonlóval felfegyverzett, járőröző, megbízható tanulók, általában valami rendészeti iskolából (nekik még jó tapasztalatszerzési lehetőség is lenne)).

Minden problémára lenne tehát megoldás, ha nem az ország ellen dolgozó kormányok lennének uralmon már évtizedek óta, s, ha különösen a rendszerváltás óta, ez az általam álliberális fertőnek tartott kórság nem szennyezte volna be az országot.

A másik megoldás, mint egy már ezelőtt publikált cikkemben említettem, az államtól részben független, magyarság centrikus alapítványi iskolák rendszere. Elvégre az állam megjavulásában való hit helyett talán magunkért kellene tennünk, bármilyen lehetséges módon. Aki erről bővebben szeretne érdeklődni, az kérem, olvassa el, azt a cikket.

Babilon5