A legújabb kori „nemesség”

Gazdagok, multimilliomosok, oligarchák. Ezeket a szavakat gyakran hallani és eltérő érzelmeket keltenek. A legtöbbekben irigységet és vágyakozást, míg másokban erős ellenszenvet. Utóbbi leginkább nem abból ered, hogy nekik több jutott, hanem a viselkedésből. Abból a gőgből, indokolatlan felsőbbrendűség tudatból, mértéktelen pazarlásból.

A cím egy kis történelmi visszatekintésből ered. Főleg az ipari forradalom kezdetein több magánszemély jutott vagyona által magas pozícióba, míg az úgymond „klasszikus nemesség” vagyona és befolyása kezdett csökkenni, vagy legalábbis elhalványulni a tőkéseké mellett.  Felgyorsult a folyamat, mely szerint a gazdag személyek beházasodtak a nemesi családokba, ezáltal további kiváltságokra tettek szert. Manapság azzal, hogy a nemesség gyakorlatilag megszűnt másfajta veszély fenyegeti a világot, méghozzá az, hogy amolyan önkényes nemesség jön létre.

Ha jobban megnézzük, akkor ezek az újkapitalista „nemesek” mindenben különbözni akarnak az egyszerű emberektől. Gyerekeiket jól őrzött alapítványi iskolákba járatják, ahol a megszerzett végzettség többet számít, mint bármely másik. Az étkezéseknél bioélelmiszert szolgálnak fel, külön sportközpont és minden más elképzelhető és azon túlmutató színvonal. Később természetesen olyan munkakörökbe kerülnek, melyeket jól fizetővé tettek, s mellette keveset kell dolgozni. Csak pénz kérdése, hogy megkapják ezeket, márpedig az akad, így ritkán akad bármilyen gondjuk.

Gyakran állami cégeknél kapnak vezető pozíciót. Magas bérezés, amiért ráadásul semmit sem kell végezni. Ha nem tesznek semmit, vagy hozzá nem értésük miatt sok mindent elrontanak, akkor nem büntetésre, hanem kimondhatatlan összegű végkielégítésekre számíthatnak… Erről megint egy történelmi példa jut eszembe, méghozzá a polgárháború küszöbén álló XVIII. századi Franciaország költségvetésének egynegyedét tették ki a zsoldok és kegydíjak. A hadsereg költségvetésének nagyobbik része pedig nem volt más, mint a nemesekből álló tisztikar bére. Tehát a mostani állami cégek vezető és a már említett tisztikar között húzhatunk egyrészről párhuzamot, másrészt pedig, a kegydíjak meglepően hasonlatosak a manapság, az óriásvállalatoknak adományozott hatalmas pénzekhez (emlékezzünk, „Kóka gumigyára” egy év alatt kapott akkora pénzeket (figyelem, csak támogatásként, díjazásként a megtelepedéséért, nem pedig a kedvezményekkel együtt), mint az ország összes kis és középvállalkozója együttvéve…

A XVIII. Századi Franciaországgal sajnos több más hasonlóságot is mutatunk. Az ún. udvari kiadások (kormányépületek felújítása, díszítése, újak építése (pl. kormányzati negyed), az utazó politikusok luxusszálloda és egyéb kiadásai és még sorolhatnánk; szintén jelentős pénzeket emésztenek fel. Továbbá a felelőtlen gazdasági lépések miatt felhalmozott államadósság törlesztései szintúgy. Néhányan furcsának találhatják, a történelemkönyvekben pusztán néhány szót kell megváltoztatni, s máris eljutunk a jelenlegi állapotokhoz. Vegyük a következő részletet egyikükből: „Mivel a költségvetést nem a bevételekhez, hanem a kiadásokhoz mérték, az államadósság növekedett. A pénzügyeket csak a bevételek növelésével, vagy a kiadások csökkentésével lehetett volna rendezni. Mivel a parasztságot túladóztatták, az adók növelését csak a nemesség és a papság megadóztatásával lehetett volna elérni. A megszorítások elsősorban a kegydíjak és az udvar költségeinek lefaragását jelentették volna, amelyek sértették a nemesség… … érdekeit. Rendi ellenállás bontakozott ki, mire a király meghátrált és feláldozta reformer hivatalnokait.”

Akkor vegyük sorra a behelyettesítéseket: a parasztságot érthetjük az egész népre ezúttal, továbbá a kis (és talán közép)vállalatokra, a nemességet és papságot pedig minden újgazdagra, újkapitalistára és az óriáscégekre. Az udvari kiadásokról és kegydíjakról már fentebb szóltam, mit jelentenek a mai világban. A rendi ellenállás, pedig a gazdag réteg ellenállása. Láthatjuk, alig kellett változtatni a leírtakon, s már meg is kaptuk a mai Magyarországon uralkodó állapotokat. Annyit azért még talán nem árt hozzátenni, talán egy kis reménykedő éllel: mi is egy forradalom küszöbén állunk…

Vegyük akkor tovább, miben is hasonlítanak a jelenlegi világ gazdag személyei a régi nemességre. Ugyebár az állam, mivel vagyonát elaprózta közöttük, és saját jogköreit jelentősen megkurtította (ha jól emlékszem a régi időkben sem sok eljárás volt a nemesek ellen), így nem mer, s talán nem is tudna fellépni ellenük. Az állami fegyveres szervek a csőd szélén állnak, bizalmukat már rég elvesztették benne. Ellenben a multimilliomosoknak saját „bandériumaik”, zsoldosaik vannak, amiket manapság biztonsági cégeknek hívnak.

A nagyvállalatok, melyekben, sok esetben valamekkora részben tulajdonosok akár határokon átívelve is képesek nyomósan képviselni érdekeiket, akár egész államokkal szemben. Erről valahogy a Hanza jut eszembe, mely képes volt akár hatalmas országokat is sakkban tartani, saját, jól felszerelt hadsereggel rendelkezett, kémeik, besúgóik ott voltak szinte minden kikötőben és más hasonlók…

Jogos tehát a félelem, mely szerint a régi idők, kissé elkorcsosult formában visszatérnek. Persze, amennyiben jól sejtem, akkor nem vetik el az újabb vívmányokat sem, úgy, mint az ipari forradalom tömeges gyerekmunkáját, a munkásőrséget, akik fegyverrel ösztökélik gyorsabb munkára az embereket, vagy akár a rabszolgaságot és a rabszolgahajcsárokat. Bár igaz, manapság is beszélnek már a cégrabszolgákról. Vajon mik lesznek mindennek a következményei, akár csak 25, vagy 50 év múlva?

A globalizáció következtében, pedig ez nem csak egy viszonylag elkülönült földrajzi területen általános, hanem lassan az egész világon.

„Aki nem tanul a történelemből, arra van kárhoztatva, hogy megismételje azt.”

Babilon5