Magyarország politikai jövőképe

A szeptemberi események óta számtalan eshetőség vetődött fel azzal kapcsolatban, vajon milyen irányba is halad az ország politikai vezetése, vajon milyen jövő várhat ránk, mely pártok, mekkora mértékben lesznek képesek fennmaradni.

Kezdjük a jelen elemzésével, elvégre csak annak segítségével lehetséges a jövőt leképezni.

A kormánypártok népszerűsége meredeken esett, ami nem is csoda, lévén az öszödi beszéd nyilvánosságra kerülése óta nagy elégedetlenségi hullám tapasztalható, mi több, ez nem korlátozódik a határon belülre, hanem egész Európa hasonló megrökönyödéssel vette tudomásul az ügyet, legalábbis a nyilvánosság előtt. Ám sajnálatos módon, ahogy az lenni szokott, most is a nagyobbik kormánypárt és annak vezetője a bűnbak, a liberálisokra alig terelődik a figyelem, talán csak a táblakirakásokkal kapcsolatban. Bár kétség kívül, a legutóbbi választásokon ők sem szerepeltek valami fényesen, de, ha csak arasznyival is, de megtartották vezető pozíciójukat. Holott, jobban megnézve ők állnak gyakorlatilag mindennek a hátterében. Legyen szó táblákról, a gyülekezési jog korlátozásáról, a műveleti területté nyilvánítás indítványozásáról, vagy épp a sajnálatosan kisebb hangsúlyt kapó szoboreltávolításról (megjegyzendő, hogy nem messze az eltávolításra ítélttől akad egy szintén engedély nélkül felállított Holokauszt-emlékmű, ami ellen nem harcolnak, nemhogy vehemensen, de sehogyan sem).

Az MDF-et manapság már a nagyobbik többség tartja taktikázó árulónak, tartozzon bármely oldalhoz. Ennek fényében erősen valószínű, hogy az elkövetkezendő választásokon minden taktikázás dacára sem jut be a Parlamentbe.

A Fidesz népszerűségére, minden látszat dacára azt lehet mondani, hogy stagnál. Bár sokan fordultak felé, de legalább annyian ellene. Ennek egyik fő oka úgy vélem a tüntetésektől való elhatárolódás, a kellő időpontban nem megtartott naggyűlés (szept. 23.) és bizonyos érdekesnek mondható szavazások és egyetértések. Továbbá még erősen hozzájárult egy szállongó hír, mely szerint feketelista készült azokról a Fidesz szavazókról, akik részt vettek a nem a párt által szervezett megmozdulásokon.

A kisebb pártok közül a MIÉP-Jobbik Harmadik Út az egyetlen, mely érdemben részt vett az események folyásában, bár azt hiszem az elbukott választások óta nem érdemes együtt emlegetni őket, elvégre gyakorlatilag külön utakat jártak be. A MIÉP, számomra úgy tűnik, egyenesen kivárásra játszik, amivel sokak nemtetszését vívta ki. Egyre inkább elhangoznak azok a vélemények, mely szerint a párt elöregedett, eltűnt belőle a tűz, erősen megújulásra szorul. Ennek igazat kel adnom a általános vélekedésnek és ahogy azt a Kuruc.info megjegyezte: Pista Bácsi öreg vagy már te ehhez. Dacára annak, hogy minden tiszteletem az említett illetőé, de már tényleg változások kellenek, különben a párt lassan eltűnik a sűlyesztőben. A Jobbik ellenben aktívan a tüntetések mellett áll. Ám ennek – úgy vélem kissé gyerekes módja folytán – nincs túl nagy látszatja a támogatottság emelkedésének, ha van egyáltalán ilyen.

Összességében tehát elmondható, hogy szinte minden párt jelentősen veszített népszerűségéből, vagy legalábbis stagnált. Az utolsó nagyobb fellángolás a választás idején volt, ahol még a Fidesz képes volt elsöprő győzelmet aratni, mi több magas részvétel mellett. Azóta azonban úgy tűnik egyszer volt Budán kutyavásár.

A jövő lehetőségei jelenleg valószínűleg abba az irányba mutatnak, hogy a jelenlegi kormány, amennyiben egyáltalán képes egyben maradni (koalíció szinten) és valami csoda folytán kitartani a következő választásokig, akkor nem nyerhet, mi több nagy arányban marad alul. Az SZDSZ sajnálatosan bejut. Ennek legalább két oka van. Egyik a kimeríthetetlennek tűnő pénzügyi forrás, mely igen érdekes helyekről érkezik. Továbbá ott vannak azok a kettős állampolgárságú személyek, akik Izraelből utaznak haza az OGY-i képviselőválasztások idején rendszeresen, és akik a mostani Polgármester választások alkalmával jóval kisebb számban érkeztek (gyakorlatilag csak Bp.-re néhányan), felteszem mintegy megtévesztésként…

Azt MSZP-ben most már egyértelmű a szakadás közeli állapot, felettébb kétséges, hogy egyben marad az elkövetkezendő 5 évben. Az öszödi beszéd nyilvánosság elé kerülése sem lehetett más, csak belső munka, mely GY.F. ellen irányult. No meg ott vannak azok az elejtett mondatok, miszerint pl.: „Tudom, hogy vannak belső ellenségeim a pártban.” Előbb-utóbb vagy teljes megújulás, vagy szakadás várható, ebben bizonyos vagyok.

A Fidesz berkeiben is hasonló lehet a helyzet, bár ott sokkal zökkenőmentesebben folyik az átalakulás és folyamatosan. Akik valamivel nem értenek egyet a párton belül, vagy kissé más irányba szeretnének menni, mint a szobatársak (Orbán V., Áder J., Kövér L.) által meghatározott, azok rövidúton távoznak maguktól, vagy központilag eltűnnek. Persze utánpótlás mindig akad, így nem okoz fennakadást a folyamatos cserélődés. Valószínűleg a következő választáson több szavazatot kap, legalábbis százalékban, ám a kormányzás elnyeréséhez így is kénytelen lesz a KDNP-n túl összefogni egy további párttal. Ezt, okulva a 2006-os OGY-i választásból kétséges, hogy megteszi-e?

A MIÉP-Jobbik koalíció jelen állapotok között nem hiszem, hogy képes lenne megmaradni, vagy, amennyiben mégis, csak hasonlóan szerény eredményeket lesz képes elérni, mint az idei választásokon. Mindkét párt, elsősorban a MIÉP erőteljes megújulásra szorul. Az összeolvadás alternatívája, ha lehet még rosszabb, mint a megújulás nélkül megmaradó koalícióé.

Nagy számú az a tömeg, mely minden pártból kiábrándult, s azt kell mondanunk ez a jobboldalon jelentősebb mértékű. Az embereknek egyre jelentősebb része veszti el bizalmát a már meglévő pártokban, lassan igény támad az új alternatívákra. Úgy vélem, olyan új pártokra van szükség, melyek még nem játszhatták el a bizalmat, tagjaik pedig szintúgy új politikai szereplők, vagy legalábbis eleddig nem képviseltették magukat a különböző pártok színeiben. Számtalan szervezet, mozgalom és egyéb alakult az utóbbi időben, de sajnálatosan legtöbbjük tagjai folytán már hetek alatt elveszítette az iránta táplált kezdeti bizalmat. Rövidesen vagy széthullnak, vagy feleslegesen tovább rontják a levegőt.

Tehát új alternatívaként egy olyan párt kell, mely frissen alakult, tagjai még politikailag tiszták. Amelyik képes megvédeni a magyarságot külső és belső ellenségeivel szemben. Erőskezű vezetőséggel rendelkezik és képes erős médiavisszhangot kelteni, elvégre a jobboldalon nincs olyan média jelenleg, mely önmagában képes lenne képviselni egy új pártot, vagy egyáltalán akarna. Az Interneten vannak ugyan lehetőségek, ám azok csak korlátozottan jutnak el az emberekhez, mármint ez úgy értendő, hogy kevesekhez. Mivel ebben az újkapitalista világban a pénz beszél, így lehetetlen megfelelő nagyságú pénzügyi forrás nélkül eredményesen elindítani egy új pártot, amely nem akar közösködni a már meglévőkkel, vagy legalábbis ezt jelentős távolságtartással teszi.

Az ország jövője, új pártok, új alternatívák, vagy legalábbis jelentős megújulások nélkül igen sötét. Az erős állam, mely valóban képes felelőséget vállalni polgáraiért már a múlté, ennek igénye sem nagyon merül fel a jelenlegi pártok körében. Vagy rövidúton nagy változások következnek be, vagy Magyarország és az egész magyarság pár évtized múlva szinte eltűnik a világból, elaprózódik, elveszti nemzeti öntudatát. Lassan elfogyunk és akkor már csak egy üres határvonal lesz kis országunk, melyre nem is illik a Magyarország elnevezés. Szomorú jövőkép, ezért kell cselekedni, nem pedig beletörődni a sorsunkba. Lassan az utolsó tartalékainkat is feléljük, de még van esély a fordulásra. Amennyiben másért nem, hát azért, mert a minket kizsákmányoló hatalmak túllőttek a célon, s nem csak a szakadék szélén egyensúlyozunk immár, hanem egy lejtőn dübörgünk lefelé. Márpedig annak, aki már mindent elvesztett nem lehet parancsolni, a legveszélyesebb mind közül. Egy majdnem elbukott birodalom utolsó kitörései nélkülözik az óvatosságot, s veszedelmesebbek mindnél, talán még pont ennek folytán képes visszatérni a virágzásba. A félelemmel próbálnak megtörni minket (miközben az elnyomók maguk is félnek tőlünk), s közben elfeledik az örök bölcsességet: „A félelem gyűlöletet szül, a gyűlölet pedig halált és pusztulást.”

Van tehát még remény, ám csak akkor, ha nem nyugszunk bele a jelenlegi állapotokba, a lassú pusztulásba, hanem mindennel szembefordulva megpróbálunk felkapaszkodni a lejtőn. Nem könnyű, elvégre lefelé menni kényelmesebb, az állandó kudarcok pedig sokakban okoztak már fásultságot, beletörődést. Ennek nem szabad így lennie, aki úgy érzi belefáradt, annak csak annyit mondhatok: most és a közeljövőben van itt a lehetőség, most kell igazán küzdeni, s aki távol marad, az valójában az elnyomást támogatja. Aztán egyszer, évek múlva rádöbben, akkor futamodott meg, mikor megvolt a lehetőség és lopott életének minden idejét feláldozhatná, ha a lehetőség idején ott lett volna. Ha kiállsz elbukhatsz ez igaz, ha ezt nem teszed, akkor nehezebben esik bántódásod. De vajon a lassú elsorvadás-e a rosszabb, vagy az elbukás?

Babilon5